Eltűnt Gyerekek nyomába - Missing children

Olyan oldal, ahol eltűnt gyerekeket mutat be, hátha lesz olyan valaki, aki rátalál. this is the page where you present missing children.

till-tamas-eltunesi-foto-581x960.jpg

Azért adom cimnek, hogy TILL TAMÁS - 2020, mert a következő évben lesz, hogy a bajai fiú 20 éve veszett nyoma.

-------------
Tagja vagyok eltűnt személyekkel foglalkozó csoportnak, így közlök egy hozzászólást, és egy kis infót.
-------------

Újabb lezáratlan aktát indítunk el, eltűntkeresői munkám során természetesen találkoztam már az egyik legrejtélyesebb magyarországi gyermek eltűnéssel a 2000-ben 11 évesen eltűnt Till Tamás esetével, amely ügy a mai napig megoldatlan vagyis nyitott maradt. Tamás Édesanyjával Katalinnal már jó ideje kapcsolatban állok és átnéztem Tamás ügyét is. Katalin elmondta nekem hogy fiát még mindig a gyerekkori fotójával keresik holott azóta eltelt 19 év, de a rendőrségtől hiába kérte a fotó öregbítését nem sikerült megalkotniuk azt.
Nos számomra ez a feladat nem tűnt annyira kivitelezhetetlennek, és agy kedves hölgy is segített benne így bár talán nem a legprofibb módon, de egy egyszerű bárki számára elérhető mobilos képszerkesztő applikáció segítségével megpróbáltuk rekonstruálni Tamás ma hogyan nézhet ki, miként hathattak rá az időközben eltelt évek. Több verziót is készítettünk amelyet most ezen a poszton közzé teszünk, hátha ezzel segíthetjük a hatóságok munkáját. Hozzáteszem mindez azért sikerülhetett mert Tamásról egy viszonylag jó minőségű körözési fotó állt rendelkezésünkre a szerkesztéshez. Amennyiben a posztunk alapján bárki felismerné Tamást vagy érdemi informácíója lenne az ő tartózkodási helyéről kérjük továbbra is hívják a rendőrséget a 112-es segélyhívón, vagy a poszt végén a rendőrségi körözésében megadott elérhetőségeken az illetékes hatóságokat.
Köszönjük
E.SZ.K Hungary

A poszt további része egy 2019-es cikkből idézve:

Till Tamás 30 éves lenne idén. Tizenkilenc év telt el azóta, hogy nyom nélkül eltűnt. A szülei máig nem adták fel a reményt, tovább keresik őt egy gyerekkori fénykép alapján. Az édesanyja ugyan próbálta elintézni, hogy öregítsék a fiút a fotón, de ez nem egyszerű, így a rendőrök továbbra is a régi fényképét használják a férfi megtalálásához. Az anya már szó szerint belebetegedett a hiábavaló keresésbe

2000-ben, az akkor 11 éves bajai kisfiú biciklivel indult el a közeli az állatparkba, de nem ért oda. Mindössze a megrongált biciklijét találták meg az utcán, melyet a család azóta ereklyeként őriz a ház padlásán. Éveken át állandó készenlétben voltak, sokszor ruhában aludtak, hogy ha esetleg megtalálják a fiukat, azonnal érte tudjanak menni.

Egy májusi napon Tomika azért indult el otthonról, hogy megnézzen egy akkor született kiscsikót. A férjemmel beszélt utoljára, ő engedte el. Én ekkor nem voltam otthon, dolgoztam. Aznap hajnalban pusziltam őt meg utoljára, amikor munkába indultam"

- mondta el a Blikknek évekkel ezelőtt Tamás anyja, Katalin.

Azóta egyetlenegyszer hallott olyan hírt, még 2001-ben, amiről azt gondolta, a fiáról szól.
Egy idegen férfi hívta telefonon, aki azt mondta neki, hogy a fia életben van, és külföldön lakik, amire nem találtak bizonyítékot. Időközben felmerült a gyerekrablás és a gyilkosság lehetősége is,
az asszony pedig azóta sem adta fel fia keresését.

Három évvel ezelőtt még egy okleveles természetgyógyász és tisztánlátó segítségét is kérték a fiú megtalálásához, de ez sem vezetett eredményre. Mivel még a holttestét sem találták meg, a szülők reménykednek benne, hogy Tamás nem halt meg.

Biztos vagyok benne, hogy Tomi valahol él. Ha tudna jelentkezni, már megtette volna, hisz kívülről ismeri a telefonszámunkat. Tizenkilenc év alatt miatta nem is változtattuk meg, hogy bármikor hívhasson bennünket "

- mondta az asszony a Story magazinnak néhány hónappal ezelőtt.

Az asszony a lelke mélyén abban is bízik, hogy fia nemcsak hogy életben van, de egy napon betoppan a szülői házba.
Biztos vagyok benne, hogy egy nap hazajön a fiam. Ez egy nagyon erős anyai megérzés. Igaz, arra még nem gondoltam, mit mondanék neki, ha újra itt állna a nappaliban. Az biztos, hogy jó erősen magamhoz ölelném

- mondta Katalin a Ripostnak.

Till Tamás hivatalos rendőrségi körözése:

Személyleírás
Testmagasság: 150 cm alatt
Testsúly: 41-50
Testalkat: vékony
Haj szín: barna
Haj hossz: rövid
Arc forma: kerek
Szem szín: barna
Szem tónus: sötét
Szájforma: vékony ajk
Bőrszín: fehér
Megjegyzés: bal lábán a bokájánál tenyérnyi felületen ekcémás amit állandóan kivakar.
Körözési információk
Eltűnés dátuma: 2000-05-28
Körözést elrendelő szerv: BAJA RK
Körözést elrendelő szerv értesítési címe, telefonszáma, egyéb elérhetősége:
Cím: 6500 BAJA, KÖZTÁRSASÁG TÉR 3.
Tel: 79/540-100
E-mail: KIR.BAJARK.DL@BACS.POLICE.HU
Körözés elrendelés határozat száma, iktatószáma: 21/A-22/2000. ÁLT
Körözést elrendelő szervnél kapcsolattartó elérhetősége: VALENTINNÉ GROLL MÓNIKA R. TZLS.
Körözési eljárást lefolytató szerv: BAJA RK
Körözési eljárást lefolytató értesítési címe, telefonszáma, egyéb elérhetősége:
Cím: 6500 BAJA, KÖZTÁRSASÁG TÉR 3
Tel: 79/540-100 BM.: 33/6737
Körözési eljárás határozat száma, eljárás iktatószáma: 21/A-22/2000. ÁLT
Körözési eljárást lefolytató szerv kapcsolattartó elérhetősége: VALENTINNÉ GROLL MÓNIKA R. TZLS.
Körözési eljárást lefolytató szerv e-mail címe: KIR.BAJARK.DL@BACS.POLICE.HU
---------------------------------------

 

https://youtu.be/QlZEZhAtjrU

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 89
Heti: 218
Havi: 1 439
Össz.: 136 260

Látogatottság növelés
Oldal: TILL TAMÁS - 2020
Eltűnt Gyerekek nyomába - Missing children - © 2008 - 2024 - missingchildren.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »